Te is ugyanúgy érzel
Ahogy szökik a fény
Jobb lenne itt se lenni
Új hely, új remény

Hátrahagyni mindent
Mi árnyékot ád
S az ember sötét, vízes síkján
Mennénk tovább...

...és megszûnt a külvilág
Eltûnt minden összhang
Nekünk csak ez maradt
Éhség, s az önemésztõ harag

De érzem,
Hogy szunnyad a remény
Kétségbõl ácsolt jövõnkbe
Többé már nem tör utat a fény

A Sötétséggel eggyé váltam
Részem lett és én az övé
Új világom bûnre csábít
Nem állok ellen - nem állok ellen én

Új jövõmre itt találtam
Tarsolyomban pár erény
Tûzre vetném - hadd égjen
Ha ez a sorsom - ennyit ért

Rég vártam egy új világra
Szépségre szabadságra
Hitem elhagy, testem romokban
S lelkem pokolra száll

Te is ugyanúgy vérzel
Sodródni vágysz
Nem számít, ha az Élet habja
Még mélyebbre ránt

Ott se lesz rosszabb
Ott se lesz más
Elmúlunk szépen, csendben
Mindegy mi vár odaát

Te is ugyanúgy magadba nézel
Amikor nincsen menekvés
Ami érték, hamuban izzik
Nem perzsel a holt remény

A múlt üresnek tûnik
Csak pár erény-parázs mi fénylik

Ugyanúgy...