Néma már, az alkonyatban sír a táj
Nincs fény, a hanton fekszünk O és én
Egy női név hómárványba karcoltan
Egy síró, örök éj

Lásd, hogy merre megy az új világ
És lásd célod, s nem végzeted vár
És szállj, újra szállj szabadon
Mert az élet szele már fúj
A sápadt zafír égen túl

Égek, akár egy tüzes mag
Hideg fényű messzi csillag
Vakon száguldó tudat
Várom, az út merre mutat
Fáj, mit mögöttem hagyok
Fájjon, én mégis indulok
Szemem egy sugártól lesz vak
Hív a fény, hogy induljak

Izzó homok talpam alatt, célom rég mögöttem maradt
A távolban egy ábránd fogad: Élet s halál, mind
ugyanaz?
Mit tudsz - Te, aki cél nélkül sehová sem jutsz? Mit
látsz?
Te, aki hang nélkül állsz és vársz? Miért sírsz? Te
kinek ha nem
mondják magadban bízni sem bírsz? És mondd, mi kell,
hogy a világot ÍGY fogadd el?

Évek, lassuló léptek, néztek, így hova érek
Képek - már semmit sem értek, félek - de van megoldás

Nem leszek egy kőbe vájt név,
Kereszten egy megkopott kép
Elfelejtett régi évszám
Emlék csak egy korhadt táblá



Enviada por Igor Araújo