Tul gyorsan és tul koran talalt ra az élet,
Adott, amit adhatott kevés jót és szépet.
Szürke volt a hétköznap, szürke volt az ünnep,
Hosszu évek multak igy, gyakran ra sem néztek.

A hajnalok mar vartak ra, kibontott kócos hajjal,
El nem mondott szavakkal, sok-sok rejtett vaggyal.
Tudta jól, nem értették, soha nem szerették,
Szive mélyén vak remény, de ha elment, nem keresték.

Mint amikor a gyermekek sirnak,
Ha éjjel rossz almot latnak,
Belül ugy izzik a banat.
Az emlékek csendben fajnak,
Mint amikor sebektõl vérzel,
De irgalmat nem kérsz mégsem.
Belül ugy hordod a multat,
Barmi volt nem tagadtad,
Törött és tépett szarnnyal, maganyos angyal.

Egy téli reggel indult el, hivtak a messzi fények,
Nem hagyott itt semmi mast, csak néhany rossz fényképet.
Mas vilag most, ahol él, mas szó és mas a fény,
Tavasz, õsz, nyar vagy tél nélküle fuj itt a szél.

Mint amikor a gyermekek sirnak,
Ha éjjel rossz almot latnak,
Belül ugy izzik a banat.
Az emlékek csendben fajnak,
Mint amikor sebektõl vérzel,
De irgalmat nem kérsz mégsem.
Belül ugy hordod a multat,
Barmi volt nem tagadtad,
Törött és tépett szarnnyal, maganyos angyal.