meggyújtok még egy szálat
izzik lassan, a hó még várhat

húznak a vonók a csigolyákon
a feszesre hangolt idegeken
a lehetségesnél még gyorsabban
míg haszontalanra nem öregedem
neki hiába a bordaterpesz
nem sajnálja a gyantát rólam
ha évekbe telik is, belegörbít
hogy csak amit szabad, azt álmodjam

meggyújtom az utolsó szálat
a falon át izzik, a hó még várhat

aztán úgyis rámveti magát
ha lejár a korhatár, tovább nem vár
messzire rúgja a kottamankót
úgysem érdemel mást
teker még rajta, hátha megpattan
hangolna feljebb, hogyha tudna
játszana rajtam valami szelídet
jégcsap-ujja újra meg újra