Az asztalon az abrosz fehér még,
Rajta néhany morzsa.
Tenyerembe hajtom fejem mar,
A fajdalom magahoz huzza.

Egy idegen jön csendben, hangtalan,
Néman surran.Lesepri az asztalt tisztara,
Pedig ott vagyok rajta.

Nem var bennünket sehol senki-semmi,
Mindent nekünk kell magunkkal vinni,
Hogy ujra legyen miben hinni.

Elfajdult lelkem csak azt reméli,
Ami szép volt, az minden megmarad.
Átrepülhetsz az óceanon,
De ha ram gondolsz, elsirod magad.

Éhesek rad, hangjuk hamisan cseng,
Arany és bibor.Ha lesepred lelked asztalat,
Vigyazz ram, ott leszek akkor.

Zsakmanyként cipel a sors,
Elsüllyeszt, vagy magasba dob.
Csak emlékképedbõl élünk,
Egyedül maradtunk.