Ülve találta a reggel és ülve az este, Amíg az az egy szó a lába előtt már látszani kezdett. Szinte a járda kövére nyomta az orrát, Annyira kellett, annyira fontos lett az az egy szó.
Épp az az egy, mit pont oda képzelt, Éppen a lába elé, hisz az ott jó; látnia kell, hogy a járda hogy' olvad, Pont ugyanúgy, ahogy lennie kell, mint álmaiban.
Olvad az aszfalt, rajta van egy szó, épp az az egy, pont épp az az egy, ami kellett.
Ahogy álmaiban, úgy jött meg az ember. úgy kerül orra elé az a kép, ami Embere szatyrán szenvtelen arcú nőci a ringó pálma alatt egy Távoli ország kis szigetének ostoba másán.
Úgyis az egy szó csak, ami számít, pont az a szó, minek Rajza a járdán egybeesik most azzal a képpel S ettől a nőci a szatyron elindul a járda felé, odahagyva a képet.
Lám, ki is ugrott, kész a varázslat.
Állnak a koszban, ketten a járdán: a szenvtelen arcú nő meg a mágus. Elmegy a szatyros (észre se véve semmit az ügyből), messzire jár már.